"Vér a szülőágyon.
Könnycseppek egy arcon,
melyre még nem rajzolt
álarcot az élet." (A. Zoltán)

hát igen, az álarcosbálon való részvétel nem opcionális. maximum az álarcot lehet lefelejteni. de azt sem sokáig. és vigyázni kell, mert még a végén azt hiszik, hogy van rajtunk. az a nyertes, akinek a legjobb az álarca?

az álarcgyűjteményt sokáig kell ám bővíteni, és mindig gondozni kell. persze így is előfordulhat, hogy nem a megfelelőt tesszük fel, vagy elcsúszik, esetleg nem tökéletes és nem hiszik el, hogy azok vagyunk, ami látszik :-). nehéz kérdés, hogy miért is kell ez. azért, mert az emberek képtelenek szembenézni a valósággal? rossz, hogy vannak álarcok? mi lenne, ha mindenki látná egymást, úgy, ahogy van. ecce homo. valószínűleg teljes káoszhoz vezetne. nem tudnának mit kezdeni vele.

 

jól lehet azzal is kísérletezni, ha néha cserélgetjük őket: meghökkenthetünk embereket, méghozzá egyszerűen. csak egy másik helyzetbeli álarcot kell felhajintani, és lám, már értetlenkednek is, hogy na hát ez meg most mi. mert elvárják, hogy az legyen rajtunk, amit megszoktak, sőt, vissza is tennék legszívesebben, csak nehogy valami változzon, ami nekik ismeretlen, amire nem tudnak előre felkészülni. még felborulna a hülye kis rutinjuk.

az én gyűjteményemben is van 1-2 példány, amire büszke vagyok. használom őket, mert kell. de egy idő után és egyes emberekkel nehéz és fárasztó. akikkel sokat vagy. akik közel állnak. ott néha meg-meginog, le is engedem.

és a multigigamegabrutál action: ha valaki előtt már nem viselted, de  v i s s z a   k e l l   t e n n e d. mert megváltozott az élethelyzetetek egymáséhoz képest, és nem tudod nem hordani előtte újra, mert "túl sokat" tudna rólad. mert nem tartozik rá. mert ha tudná, mi megy a színfalak mögött, nem tetszene neki. és nem akarod, hogy lásson. 

szeretem az álarcokat. Velencében körülbelül az összeset fel tudtam volna pakolni és elhozni, és egy szuper kiállítást rendezni. ha egy 100szobás kastélyom lenne, lenne egy álarc-szoba, az tuti. szépek, csillognak, színesek, mosolyognak. statikusak. díszesek. aprólékosan kidolgozottak. használhatatlanok. és a színek csicsák fiszfaszok elterelik az ember figyelmét arról, hogy mindez csak a héj.

mindenkinek, aki szeret olvasni, ajánlom Jeanette Winterson The Passion c művét (magyarul A szenvedély címen jelent meg.) remek posztmodern iromány, érdekes témákat feszeget, többek között az álcázást is: van az a bizonyos velencei karnevál, ahol a király lehet koldus, és a koldusból válhat király. teljes a szociális és gender transzgresszió: ott és akkor az embernek lehet más a szociális státusza, a neme, a foglalkozása, ruhája, és még sorolhatnánk. mindent ki lehet próbálni, feszegetve saját határainkat. a főszereplőnk ezt ki is használja, esténként férfinak öltözve krupiéként dolgozik, na mert persze nők nem lehetnek krupiék.

máshol is megjelenik az 'álcázás' az emlékeimben: 'Heltai szól először arról, hogy Mátyás király álruhában járta az országot a valóság megismerésétől hajtva, mert „Igen okossággal vigyázó ember is vala Máttyás király”'.

a mai etimológia: álca
‘álarc, maszk’, ‘rovar lárvája vagy bábja’.Jósika Miklós író alkotta a régies álorca összevonásával. 

 beláthatjuk tehát, hogy mindez fontos. van még variációs lehetőség az eddigieken túl. a rossz vagy nem megfelelően "festett" álarc mellett a legrosszabb, a fullos handicap: amikor valakinek nincs semmi az álarc mögött. üres. fekete. kiégett. a fény hiánya van az álarc mögött. fény, mint világosság, fény, mint értelem, fény, mint létezés. na ezt kell csak igazán takargatni 

 

az idézetért köszönet, gondolatébreszrő volt :-)