nos, újabb kavargó gondolatok. ezúttal a barátságról. arra is igaz, hogy csak távolból "jó" és a közelség megöli? lehetséges, hogy valaki barát valakivel sokáig úgy is, hogy szinte minden időt együtt töltenek?

mi a barátság definíciója, először is. 

egy netes szótár szerint a barátság: Lelkek összhangján alapuló kölcsönös viszony azok között, akik hátsó szándék nélkül becsülik egymást, egymás bánatában és örömében osztoznak és segítik egymást, bármely áldozat árán is kitartanak egymás mellett és egymásért.

wow. de ebben nincs benne az, hogy rendszeresen foglalkoznak egymással. (rendszer=minimum tartható foglalatosság távolságtól függően) az sincs benne, hogy a barátunk nem beszél ki minket a hátunk mögött és nem panaszkodik fűnek-fának, hanem elmondja nekünk, ha baja van. a barátunk örül, ha nekünk jó és nem féltékenykedik. nem fenyegetőzik azzal, hogy na majd akkor ő keres új barátokat.

nincs benne az sem a definícióban, hogy nem a barátunk, aki lecserél minket mindenki másra. ebédpartnerre, cigipartnerre. nem szabály nyilván az sem, hogy elgondolkozzon rajta, a másiknak megfelel-e ez így.

jaj igen. a bármely áldozat lenne az, amit meg kellene hozni. 

lehetséges eldobni vagy megunni valakit, akivel állítólagosan barátok vagyunk? ja és nem is régóta?

soksok emberrel beszéltem már, akinek van "legeslegjobb barátnője", mert már együtt feküdtek a pelenkázóasztalon és ez azóta is tart. természetesen padtársak voltak áltsuliban. természetesen vettek egymánsak BFF karkötőt. természetesen együtt érettségiztek, legalábbis virtuálisan. természetesen mindent elmesélnek egymásnak az első csók óta. természetesen egymás tanúi az esküvőkön. ja igen, és a mondatok. befejezik egymás mondatait :-)))))).

nos az én véleményem a barátságról: eggggészen pontosan olyan az időtartama, mint egy (jelzem megfelelő) párkapcsolatnak. amint megtanultuk belőle, amit kellett, már nem vagyunk érdekesek a másik számára. ja hogy ez fájdalmas? lehet tovább fenntartani és tettetni. de nem fog menni. klisékre nem lehet építeni.

nem mindenkinek adatik meg sírig tartó párkapcsolat. ugyanígy barátság sem. nem is kötelező magunkkal cipelni az egészet.

de ugye ezt sem olyan egyszerű befejezni. nekem nem az nehéz, hogy felismerjem: ennek vége. nekem az a nehéz, hogy azt elviseljem, hogy ez csak nekem fáj, nekem tűnik fel, csak én akartam tenni azellen, hogy vége legyen.

mert ugye lehet csajos estét tartani heti egyszer. de az, hogy hétvégén hozzászóljunk a másikhoz, hogy na te barom, iszunk-e egy kávét, az már nehéz. van ágymelegítő, akivel lehet egész nap semmit csinálni. én meg hallgassam, ha bajok vannak az ágymelegítővel. önzetlenül. mert én ott vagyok, amikor pont szükség van rám. elő lehet húzni a tariból. mert az nyilván természetes, hogy én ott vagyok.

basszus nem igaz, hogy az emberek nem értik, hogy a kapcsolatokat ápolni kell. mindet. az üzletit, a barátit, a rokonit, a házastársit. mindet. energiát kell bele fektetni. de itt sokan azt hiszik, hogy ez vmi fix. mint egy kurva autó, amit csak megvenni volt nehéz, aztán ott áll a garázsban. na nem. abba is kell tankolni, és néha le kell róla mosni a madárszart.

és jól mondja a képfelirat: ha a másik olyan hülye, hogy meg is csinálja, amit mondanak neki, megérdemli.

kifordultam magamból. még pakoltam is. hogy megfeleljek. most már természetes, hogy megfelelek. és nem a dícséretért csináltam. azt kaptam egy egészet. nekem fel kellett adnom ehhez magam, de nem látom a kölcsönösséget, amit a definíció is emleget. nem érzem, hogy magamért elfogadtak. nem, azért fogadtak el, mert megváltoztam, mert sikerült neki a maga képére formálnia.

ebből hogy mászok ki? vicious circle...